SZIÉTA Művészeti Stúdió

Színjátszás - Ének - Tánc

 

A SZIÉTA Művészeti Stúdió működésének célja a színház, a tánc, a prózai és a zenés előadóművészet iránt érdeklődő diákok, illetve a színpadi pályára készülő fiatalok segítése és támogatása. Elsődleges feladatunk a tehetséggondozás.

Kollégáink a mozgásos, énekes, beszédtechnikai és önismereti foglalkozásokon a gyerekek és fiatalok előtt több fejlődési utat feltárva, a jelentkezők életkorát szem előtt tartva dolgoznak speciális és általános területeken. A foglalkozások keretén belül megteremtjük a képességek szerinti fejlődés lehetőségét. A SZIÉTA Művészeti Stúdió diákjai félévente/évente közös vagy egyéni produkció keretén belül, szervezett közönség előtt mutatkozhatnak be.

Kimeneti feladatnak tekintjük a szakirányokon keresztül történő személyiségfejlesztést, a csoportos és az egyéni színpadi munkát, valamint a mindennapokban is hasznosítható lelki és szellemi felfrissülést.

SZIÉTA Művészeti Stúdió szakirányú művészeti területei a beszéd- és mozgásfejlesztés, hangképzés, személyiségépítés valamint a megfelelő szöveghasználat kialakítása. A közös munkák alapjául szolgáló versek, prózák, drámai művek, mozgásgyakorlatok, táncos koreográfiák, ének gyakorlatok a felkészülési folyamatok részeként jelennek meg.

Az önismereti gyakorlatok, a művészi beszéd, a magyar- és világirodalmi szövegismeret, a könyvtári órák, filmvetítések, és a színházi előadások megtekintése szintén a tapasztalatszerzést és az ismeretbővülést szolgálják.

A felsoroltak mellett egyéni felkészítő munka zajlik vers és prózamondó versenyekre, valamint Kazinczy, Szép magyar beszéd versenyre.

A tervezett produkciók más rendezvények és fesztiválok keretén belül is bemutatásra kerülnek.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 9
Heti: 28
Havi: 70
Össz.: 49 958

Látogatottság növelés
Oldal: Bemutakozás
SZIÉTA Művészeti Stúdió - © 2008 - 2024 - szieta.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »